Utánpótlás koncert

17:00 – A Testvérgyülekezet imaháza, Lomb utca 2.

Ezen a koncerten a Biatorbágyi Művészeti Iskola (PMAMI) diákjai léptek fel az Erkel Ferenc Kamarazenekarral. Az EFKZ hagyományosan a PMAMI oldalán áll, örömmel kísérve az első lépéseiket tevő fiatal művészeket, valamint a komolyabb produkciókat.

A kötelező Petőfi verset Menyhárt Fanni gyönyörűen szavalta el.

______________________________

Az egészen fiatalok és az idősebbek is egyaránt meghívást kaptak erre a fellépésre, azok, akik egész éves erőfeszítéseik alapján megérdemelték a lehetőséget, hogy az zenekarral együtt szerepeljenek. A fiatal zenészek számára ez életre szóló élmény volt, a szülők számára hatalmas büszkeség, az együttesnek pedig mind a próbák, mind a koncert felejthetetlen élményt nyújtott!

A koncert a Testvérgyülekezet imaházában zajlott, mely híres a kiváló akusztikájáról.

A zenekari kíséreteket és hangszereléseket készítette: Dr. Megyeri Krisztina

C. Gurlitt – Megyeri Krisztina: Romance
W.A. Mozart: Rondo K. 391
S. Prokofiev – Megyeri Krisztina: Little Story – March op. 65.
M. Moszkowski – Megyeri Krisztina: Krakowiak

és Bolyki András.

Copyright © 2024 Erkel Ferenc Kamarazenekar Egyesület