Lesták Bedő Eszter

Koncertmester

Lesták Bedő Eszter hegedűművész 1971-ben született Budapesten. Hegedülni hatévesen kezdett, Király Alice irányítása alatt. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Pichner Teréz növendéke volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán mesterei Kapás Géza, Szabadi Vilmos és Rados Ferenc voltak. Rendszeres résztvevője volt Zsigmondy Dénes, Fenyves Loránd és Rados Ferenc mesterkurzusainak. 2002 óta a Pulzus Vonósnégyes tagja, 2017 óta első hegedűse. 2002 őszétől a Budapesti Fesztiválzenekar művésze, három alkalommal is díjazottja lett a Fesztiválzenekar Végh Sándorról elnevezett versenyének. Rendszeres résztvevője a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválnak. 2012 óta évente egy-két alkalommal vendégkoncertmesterként szerepel Pécsett, a Pannon Filharmonikusoknál. Évente számos hangversenyt ad barokk, illetve klasszikus (korhű) hangszeren a BFZ tagjaként és az Anneke Boeke által alapított Ensemble Cantilene együttessel.
Miklós Adél

Hegedű

Miklós Adél hegedű tanulmányait a kolozsvári Zenelíceumban kezdte, Máthé Árpád és ifj.Balogh Ferenc növendékeként. Később a budapesti Zeneakadémián Pallagi Jánosnál tanult. Mesterei voltak még Devich Sándor, Rohmann Imre, Botvay Károly, Tátrai Vilmos és Rados Ferenc. Már a zeneakadémiai évek alatt tagja lett a Danubius vonósnégyesnek, amely együttessel számos hazai ės nemzetközi sikert arattak, valamint díjazottjai voltak többek között a grazi és az eviani vonósnégyes versenynek. Zenekari működését a Budapesti Fesztiválzenekarban kezdte, majd 2011 óta a Budapesti Vonósok Kamarazenekar tagja. Közel két évtizede rendszeresen játszik az Erkel Ferenc kamarazenekar hangversenyein.
Kovács Péter

Hegedű

Szlávik Zsuzsanna

Hegedű

Simon Ágnes

Hegedű

Simon Ágnes 1971-ben született Balassagyarmaton. Zenei tanulmányait Budapesten végezte. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1995-ben kapta meg Hegedűművész-Tanári diplomáját, majd Franciaországban a Conservatoire National Superieur de Musique de Lyon posztgraduális kamarazenei képzésén vett részt Prof. Zoltán Tóth osztályában, ahol 1997-ben diplomázott. Kamarapartnereivel 1993-ban megalakítják a Dohnányi vonósnégyest. A kvartettel külföldi kurzusokon vesznek részt: • 1994,1995: Internationale Académie d’été Wien-Prague-Budapest (Alban Berg Quartet, Amadeus Quartet, Bartók Quartet) • 1996: Cours d’Interpretation ProQuartet – Paris (Walter Lewin,Valentin Erben) A vonósnégyes tagjaként a Weiner Leó Kamarazenei Verseny és a Sommerakademie-Reichenau Nemzetközi Kamarazenei Verseny 1. díjasa, a Concours Musical d’Ensemble Européens – Privas 3. díjasa. 2008-2016-ig a Concerto Budapest tagja. Az Erkel Ferenc Kamarazenekar, a Solti Kamarazenekar és a Weiner-Szász Kamara szimfonikusok koncertjeinek rendszeres közreműködője.
Molnár Noémi

Hegedű

1976-ban született Miskolcon. Hegedű tanulmányait a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte, majd felvételt nyert a Zeneakadémiára, ahol Perényi Eszter, Gulyás Márta és Devich Sándor növendékeként szerzett hegedűművészi diplomát 1999-ben. A Zathureczky-emlékversenyen különdíjat nyert. Ezután posztgraduális tanulmányokat folytatott Saarbrückenben, Joshua Epstein irányításával, ahol 2001-ben diplomázott. Részt vett Zsigmondy Dénes, Szabadi Vilmos, Gulyás Márta, Günter Pichler, Norbert Brainin mesterkurzusain. 2001-től játszik az Erkel Ferenc Kamarazenekarban és a Budapesti Fesztiválzenekar művésze.
Lezsák Attila

Hegedű

Az Erkel Ferenc Kamarazenekar alapítótagja.
Lendvai József

Hegedű

Kostyál Péter

Hegedű

Kostyál Péter 1970-ben született. Édesapja Kostyál Kálmán a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólamvezetője volt, ezért egész gyermekkora a zene és a zenekar közelében telt. 5 évesen kezdett hegedülni tanulni Balsay Krisztinánál, majd később dr. Sós Andrásnénál a Bartók Konziban és a Liszt Ferenc Zeneakadémián, ahol 1993-ban diplomázott. A Fesztiválzenekarnak 1991 óta tagja, de mindig is érdekelték a kisebb létszámú kamaraprodukciók. Egyik alapítója és szólamvezetője volt az Erkel Ferenc Kamarazenekarnak és később a Sonora Hungarica Kamarazenekarnak is. A 90-es évek elején koncertmester volt a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarban, valamint szólistaként is fellépett hegedűsként és néha brácsával. 2012. óta a Lanner Kvartettel játszik, amelyben barátaival, kollégáival együtt a XIX. század eleji házi muzsikálást igyekeznek visszavarázsolni a magyar zenei életbe.
Paulay Katalin

Hegedű

1970-ben született Budapesten. Hegedülni alapfokon Baranyai Valériánál tanult. A Bartók Béla Konzervatóriumban Kertész István növendéke volt. A zeneakadémián Szilvásy Viktóriánál végzett. 1990-től tagja az Erkel Ferenc Kamarazenekarnak. 2012-től 2015-ig a Concerto Budapest zenekarban, 2013-ban egy évig az Operában játszott. 2002. óta az Óbudai Danubia Zenekar tagja. Állandó tagja a Bruno Walter zenekarnak, és rendszeresen játszik a Liszt Ferenc Kamarazenekarban is.
Lezsák Zsófia

Hegedű

1971-ben született Budapesten. 6 évesen kezdett hegedülni. 1985-ben felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola előkészítő osztályába, ahol Dénes Lászlónál tanult. 1987-től tagja az Erkel Ferenc Kamarazenekarnak, ahol 1988 óta a 2. hegedű szólam vezetője. 1990-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Répássy Györgyi növendéke lett, 4 év múlva itt szerzett kamaraművészi diplomát. Részt vett Zsigmondy Dénes és Rados Ferenc mesterkurzusain. 2001 májusa óta játszik a Budapesti Fesztiválzenekarban, amelynek 2003 őszétől tagja. 2004-ben a Fesztiválzenekar Végh Sándor versenyének egyik győztese volt.
Gálfi Csaba

Brácsa

ületett Budapesten. Hétéves korában kezdte meg hegedűtanulmányait a Magyar Rádió Gyermekkórusánál Balsay Krisztina növendékeként. Tíz évig volt tagja – a brácsaszólam vezetőjeként is – a Szent István Szimfonikus Zenekarnak. Zeneakadémiai évei alatt Devich Sándor és a Bartók Vonósnégyes, Isaac Stern, Norbert Brainin és Siegmund Nissel, valamint az Alban Berg és a Cleveland Quartet kamarakurzusain vett részt. 1999-ben az országos Lukács Pál Brácsaverseny győzelmével diplomázott Bársony László tanítványaként. 1998 és 2000 között a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál dolgozott. 2000-től 2010-ig volt tagja a Liszt- és Artisjus-díjas Auer Vonósnégyesnek, mellyel számos hazai és nemzetközi fesztiválon szerepelt, rádió- és hanglemezfelvételt készített. 2007-től rendszeresen fellép a Budapesti Fesztiválzenekarral, 2015-től a brácsa szólam vezetője. Két gyermek édesapja.
Bolyki András

Brácsa

Brácsa művésztanári diplomáját 1993-ban szerezte Budapesten. Kamaramuzsikus bőséges szimfónikuszenekari tapasztalattal. Tanár, zeneszerző és dalszövegíró. Együttesei: Bolyki Brothers, Esterhazy Ensemble, Banduk Quartet, a Savaria Barokk Zenekar és természetesen az Erkel Ferenc Kamarazenekar. A Biatorbágyi Keresztyén Testvérgyülekezet elöljárója.
Bolyki László

Brácsa

1973-ban született Budapesten, a biatorbágyi Bolyki család negyedik gyermekeként. A zene szeretetét — négy fiútestvérével együtt — szó szerint az anyatejjel szívta magába. E családi légkörre jellemző, hogy testvéreivel karöltve, egyfajta szakmai szimbiózisban sajátította el az éneklés, a zongorázás, a gitározás, a citerázás, a furulyázás, valamint az ütőhangszerek használatának tudományát. Ugyanerre a testvéri közegre jellemző még, hogy ezen hangszereknek a támadó, illetve védekező fegyverként való használatát is elsajátította. Intézményes keretek között hatévesen kezdett hegedülni a 13. kerületi zeneiskolában, Jankó Katalin tanítványaként. Tanulmányait a budapesti Bartók Konzervatóriumban folytatta brácsa szakon, Vermes István, valamint Gyetvai Mária osztályában. A Konzervatórium diákjaként olyan kiváló mesterek keze alatt tanulhatott még, mint Tihanyi László (szolfézs-összhangzattan), Ugrin Gábor (karének), és Sebő Ferenc (népzene). 15 évesen tagja lett az Áldor Lili vezette Erkel Ferenc Kamarazenekarnak, mellyel azóta is, mintegy 30 éve folyamatosan koncertezik. A Zeneakadémián Nagy Sándor (brácsa) és Rados Ferenc (kamarazene), Batta András (zenetörténet), Vikár László (népzene), valamint Mihály András (zenekari gyakorlat) voltak mesterei. A diploma megszerzése után a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar ösztöndíjasa, majd tagja lett, így aktív részese lehetett a Fesztiválzenekar világ élvonalába emelkedésének. A Bolyki Brothers énekegyüttes tagjaként neves énekes (basszus), zeneszerző, hangszerelő. Nős, négy gyermek édesapja, a Biatorbágyi Keresztyén Testvér Gyülekezet igehirdetője, ismert előadó, lelki gondozó, több kötet szerzője.
Fazekas György

Brácsa

Fazekas György 1969-ben született Miskolcon. 1983-tól Fejérvári János tanítja. 1987-től Nagy Sándor növendéke a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol brácsa művésztanári diplomát szerez, majd prof. Tóth Zoltán növendékeként elvégzi a Conservatoire National Superieur de Musique posztgraduális mesterképzését Lyonban, ahol 1997-ben diplomázik. Fazekas György 1987-től 7 éven át volt tagja a Gustav Mahler Youth Orchestra-nak, ahol olyan karmesterekkel dolgozott együtt mint Claudio Abbado, Vaclav Neumann, James Judd, Manfred Honeck, Franz Welser Möst. 1991-ben John White kurzusán vesz részt Londonban, majd 1997-ben Tabea Zimmermannál tanul. 1983-ban barátaival együtt megalapították az Amabile Quartet-et . Tanáruk Mihály András volt. Részt vettek Fenyves Lóránd, Pauk György, az Amadeus, a Brodsky, az Alberni és a Medici Quartet kurzusain. A Weiner Leo Kamarazenei Verseny kétszeres győztesei (1989,90), számos rádiófelvételt készítettek ( Mozart, Kreisler és Weiner vonósnégyesei ), vendégszerepeltek Angliában, Spanyolországban, Görögországban és Olaszországban. Művészi munkájuk elismeréseként 1993-ban megkapták az olaszországi Velence város emlékplakettjét. 1993-ban megkapja a Yamaha Music Prize díjat, mint a Zeneakadémia „legjobb brácsás hallgatója” . 1993-tól a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagja, 1997 től a Budapesti Fesztivál Zenekar koncertjeinek rendszeres közreműködője. 1997-től az Erkel Ferenc Kamarazenekar, 1998-tól a Solti Kamarazenekar szólóbrácsása, 2010-től az osztrák Arpeggione Kammerorchester szólamvezetője. 2012-ben megalapítja a Sectio Aurea Kamaraegyüttest, melynek karmestere és művészeti vezetője.
Fekete Zoltán

Brácsa

Fekete Zoltán 1972 májusában született. Hét évesen kezdett hegedülni tanulni Szentmihályi Gyula növendékeként, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Bodonyi Istvánnál tanult. 1993-ban kapott diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanárképző tagozatán. Tanulmányait brácsa szakon folytatta, Fejérvári Jánosnál. 1995-ben kamaraművészi diplomát szerzett. 1992 óta tagja az Erkel Ferenc Kamarazenekarnak, először hegedűsként, később brácsásként közreműködve a zenekar munkájában. 1995-től a Budapesti Fesztiválzenekar művésze. 1998-ban megnősült, négy gyermekük van. 1995-ben Biatorbágyra költöztek. Családjával a Magyarországi Metodista Egyházban végez gyülekezeti szolgálatot. Alapító tagja a Lanner Kvartettnek.