Martos Attila
Bőgő
1969-ben született Sárváron. Zeneművészeti szakközépiskolába Szombathelyre járt, Janzsó György volt a tanára.
A Zeneakadémiát 1992-ben végezte el Pege Aladárnál.
Alapító tagja volt az 1991-ben alakult Orfeo Zenekarnak.
A Budapesti Fesztiválzenekarhoz annak 1992-es állandósulásakor került.
1995-től 2000-ig a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagja volt, ami óriási lehetőséget adott arra, hogy játékstílusát kicsiszolja.
2000. és 2003. között főként Japánban dolgozott, az Orchestra Ensemble Kanazawa nagybőgő szólamvezetőjeként.
2003. óta újra a Budapesti Fesztiválzenekar tagja.
2013. óta nagybőgőt tanít a budapesti Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában.
Alapító tagja a Lanner Kvartettnek.